A névadás: szellemi azonosulás a nevet adóval, értékrendje elfogadásának, és az
emlékőrzés szándékának kinyilatkoztatása. Gönczi Ferenc értéket keresett Göcsej és Hetés népének anyagi és szellemi kultúrájában. Névadónk ősei Pölöskefej (a mai Pölöskefő) földesurának robotoló örökös jobbágyai voltak. Gönczi Ferenc édesapja már kilép ősei jobbágysorsából, aprócska földjén Rád községben gazdálkodik. Itt születik Ferenc, a hetedik, egyben utolsó gyermek, 1861-ben. A falu “Nemzeti Oskolájá”-ban megkezdett diákévek a kanizsai polgári iskolában, majd a zalaegerszegi “polgári fiúiskolá”-ban folytatódnak. 11 éves korában elveszti édesapját, s 15 éves korában meghal édesanyja is. A nyomorban élő árva gyermeket tanítói karolják fel, s eminens diákként Turóc megyei znióváraljai, “tanitóképzedé”-be küldik. 1880-ban kapja meg a népiskolai tanítói oklevelét.
A Somogy megyei Istvándiban Joób Mór házánál nevelősködik, majd ugyanebben megyében Mike község német-magyar nyelvű iskolájában lesz segédtanító. 1883-ban kerül Zala megyébe, s itt már önálló tanítója a nagypalinai “felekezeti tanodá”-nak.
Az 1885-tel kezdődő tanévben Zrínyifalva horvát nyelvű állami elemi iskolájában folytatja a tanítói munkát.
Először a muraközi horvátok életét kutatja: antropológiai jellemzőjüket, szokásaikat, hiedelemvilágukat, a települések formáit, népi építészetét, népművészetét hasonlítja össze a magyarságéval.
1893-ban megjelenik az első tudományos munka a “Muraköz és népe”. Tudós etnográfusok figyelnek fel Gönczi tanulmányára.
Gönczi Ferenc 1895-től az újpesti állami elemi iskolában folytatja néptanítói munkáját, majd 1901-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium segédtanfelügyelőnek nevezi ki a fővárosi tanfelügyelőségre.
Az oktatásügyi szakkörökben immár ismert nevű néptanító évenként vissza-vissza tért “gyűjteni” most már Göcsejbe, hogy tovább építse etnográfiai tudományos munkáját.
Negyven évesen, 1900 nyarán végre hivatalos megbízást kap a VKM-től szűkebb hazája népi kultúrájának feltárására. 9 év alatt több mint 100 községét ismerte meg Göcsejnek.
Zala megye vezetői, valamint a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége támogatásával 1914-ben 15 évi munka eredményeképpen végre megjelenik legnagyobb munkája, a Göcsej és Hetés című néprajzi monográfia.
A nagy mű megjelenésének évében újabb tanulmány lát napvilágot: “a Zala megyei vendek” . 1917 táján – a háború szorításában is – megérlelődik Göncziben a somogyi múzeum megnyitásának terve. S bár a tanügyi felügyelő a tanítóképzés gondját is a szívügyének érezi, mégis megválik hivatalától – 40 évi szolgálat után.
Nyugdíjba vonulásától, 1922-től újult erővel fordul immár Somogy megye népe felé, s a magyar Néprajzi Társaságnak új kutatási tárgyat jelentette.